A folytatás.
2009. július 5.
Arsenal FC, Simply Fantastic Football. Oh Yeah!
Egy magyar Arsenálos oldalán találtam egy linket,nem véletlenül.
2009. július 3.
2009. július 2.
Nemzeti Sport Online - Megváltozott az álláspont? Blatter nyitott a videobíró bevezetésére
Joseph Blatter – korábbi állításainak megfelelően – jelenleg sem tartja egyszerű kérdésnek a videobíró bevezetését a labdarúgásban, ám a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke a Konföderációs Kupa után úgy nyilatkozott, nyitott az új technológia használatára, és vannak esetek, amikor a videobíró hasznosabb, mint egy vagy két plusz asszisztens kijelölése.

A dél-afrikai Konföderációs Kupa után ismét erősen foglalkoztatja a nemzetközi labdarúgás szereplőit a videobíró bevezetése. A torna döntőjében ugyanis Kaká gólt fejelt az Egyesült Államoknak 2–1-es amerikai vezetésnél, ám a játékvezető nem adta meg a találatot. Pedig a felvételek alapján a labda túljutott a gólvonalon.
Jó lett volna góllal befejezni a Konföderációs Kupát a döntőben, de sajnos a partjelző nem vette észre, hogy bement a labda – mondta Kaká még az eset után. – Bízom benne, hogy a FIFA hamarosan előáll egy tervvel az ehhez hasonló esetek megoldására.”
Az ügy Joseph Blatter, a FIFA elnökének figyelmét is felkeltette, aki a korábbiaktól kissé eltérően fogalmazott a videobíró bevezetéséről. Legalábbis a sportvezető sokkal nyitottabb volt az új technológiára, mint korábban.
„A Konföderációs Kupa döntőjében ismét olyan esettel találkoztunk, mely után jöhetnek a szakértők a kérdéssel, miért nem alkalmazunk videobírót vagy plusz asszisztenst – mondta Blatter. – Ám úgy, hogy a partjelző, aki ideális szögben láthatta az esetet, nem tudott dönteni, plusz asszisztens alkalmazása sem segített volna.”
„Azt hiszem, az ehhez hasonló esetekben csak a videobíró használatával lehetne biztosan jó döntést hozni – folytatta az elnök. – Mint tudják, nyitottak vagyunk a videobíró használatára. Ám azok az eszközök, melyeket eddig bemutattak a FIFA-nak, nem voltak eléggé precízek.”
Blatter a „nyitottság” ellenére azonban úgy véli, hogy a sportnak szüksége van az emberi oldal megőrzésére is.
„Jelenleg éljünk együtt ezekkel az esetekkel, melyekben nem tudjuk biztosan, hogy mi lett volna a helyes döntés – mondta Blatter. – Ez a jó az életben is, hogy nem tudjuk minden egyes kérdésre a választ.”
A FIFA egyébként már több helyen is kipróbálta az új megoldások használatát, többek között hazánkban is tesztelték a plusz asszisztensekkel megerősített játékvezetést utánpótlásmeccseken, valamint érzékelővel ellátott labdát is használtak már Japánban. Blatter szerint azonban a futballban nem olyan könnyű bevezetni egy új technológiát, mint például a teniszben: „Igen, konzervatívak vagyunk, de nagy különbség van a tenisz és a labdarúgás között”.
2009. július 1.
- Fabregas: Wenger megértett - Topfoci.hu - NBI, Bundesliga, Serie A, Premiership, Primera Liga, magyar válogatott, foci, foci, foci!
Cesc Fabregas, az Arsenal csapatkapitánya már rég óta szeretné, hogy Wenger igazoljon mellé egy védekező szellemű középpályást, olyat, amilyen Flamini volt annak idején.

A fiatal spanyol középpályás örül annak, hogy Wenger kivánságlistájának élén olyan játékosok szerepelnek, akik kiválóan védekeznének mellette.
"Nagyon boldog vagyok, hogy Wenger megértett engem. Ő ezért nagyon nagy edző, mert foglalkozik a játékosok kéréseivel, egyáltalán nem nézi le őket. A kérésem az volt tőle, hogy igazoljon mellém egy védekezőközéppályást, azért, hogy többet tudjak támadni. És ő most ezen dolgozik, hogy igazoljon mellém egy nagyszerű tehetséges játékost."- Kezdte Fabregas.
"Az én posztomon sokat kell passzolni és gólpasszokat kell adni. De a 2007-2008-as szezonban még gólokat is sikerült szereznem. Ezek után sok kritika ért engem, hogy az előző szezonban alig találtam be, de a szurkolók többsége nem fogta fel azt, hogy én kevesebbet tudtam hozzáadni a támadásokhoz, mert védekeznem kellett."
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
2009. június 30.
Stopli.hu - Nyolc játékos került lapátra az Arsenal-nál - Premiership - Főbb hírek

Abu Agogo, Amaury Bischoff, Anton Blackwood, James Dunne, Paul Rodgers, René Steer, Rui Fonte és Vincent van den Berg - ez az a nyolc labdarúgó, akiknek nem hosszabbította meg kontraktusát az Arsenal FC, mivel nem volt megelégedve a teljesítményükkel.
Profi szerződést kapott viszont Craig Eastmond, Cédric Evina, James Shea és Luke Ayling is.
A legnagyobb név a távozók közül kétségtelenül Amaury Bischoff: a 22 éves francia-portugál középpályás tavaly szerződött az Emirates-be az SV Werder Bremen-től.
Május 2-án mutatkozott be a Premiership-ben a Portsmouth FC ellen.
Labdarúgás - Angol Premier League: Magyarázkodhat Arsavin elszólása miatt (2009. június 30.)
Cesc Fabregas interjúja után Andrej Arsavin megnyilatkozása is riadalomra adhat okot az Arsenalnál. Az apró orosz középpályás kijelentette, nagy boldogsággal töltené el, ha egyszer a Barcelonában futballozhatna, és persze sokan máris elkezdték továbbfűzni a gondolatot.

Arsavin parádés fél évet produkált az Arsenalnál tavasszal, és mindenki meglepetésére csupán néhány mérkőzésre volt szüksége ahhoz, hogy felvegye a Premier League ritmusát.
Így aztán alaposan meglepődhettek a londoni klub elöljárói, mikor kezükbe vették a Sun bulvárlap keddi számát, amelyben a nagyszerű Arsa vall érzelmeiről.
„Nagyon boldog lennék, ha a Barcelonában játszhatnék.” Nem túl terjedelmes, ám annál árulkodóbb mondat ez az orosz jövőbeni szándékairól.
Hogy miért éppen most volt közölhetnékje, arra csak ő tudna válaszolni, de a magyarázkodásra minden bizonnyal az Emirates-stadionban is kíváncsiak lesznek.
Nem is olyan régen Cesc Fabregas járt hasonló cipőben, aki „impotensnek” nevezte az Arsenalt. A spanyol később hivatalos közleményben cáfolta meg saját magát – lehet, hogy Arsavinra is hasonló feladat vár.

